I Flow Kft.

Az I Flow Kft. az informatikai szolgáltatási szektorban régebb óta működő, komoly hátterű magyar középvállalkozás. A társaság fő profilja a vállalati szoftverfejlesztés. Ügyfelünk, tevékenységének bővülése miatt, 2010. augusztusában kereste meg társaságunkat irodabérleti szándékával.  

Feladatunk egy olyan irodaház felkutatása volt, amely megjelenésével, minőségével, és valódi XXI. századi szolgáltatásaival, megfelelő munkakörnyezetet biztosít egy rohamosan fejlődő, modern, és környezettudatos vállalkozás számára, és mindezt versenyképes bérleti költségek mellett.

A lokáció tekintetében elsősorban a XIII. kerület érdekelte ügyfelünket. Miután azonban minden XIII. kerületi, aktuálisan rendelkezésre álló irodabérleti lehetőséget megvizsgáltunk, és nem találtunk egyetlen egy irodaházat sem, mely mindenben megfelelt volna bérlő partnerünk magas elvárásainak, az épülő, illetve tervezőasztalon lévő fejlesztési projektek között folytattuk a keresést.  Így került végül képbe a XIV. kerületben akkor épülő Moha Irodaház, mely minden tekintettben megfelelőnek tűnt ügyfelünk számára.

A Moha Ház fejlesztése során olyan egyedi megoldásokat alkalmazott az építtető, melyek addig példa nélkül állóak voltak. Ilyen megoldások többek között, a használati meleg víz visszaforgatása a fűtő rendszerbe, a legmodernebb kondenzációs kazánok alkalmazása, a hőszívattyús rásegítés, a szobánként egyedileg állítható, és mérhető felvett hőmennyiség stb. Mindezek segítségével az irodaház az egyre nagyobb terheket jelentő üzemeltetési, és rezsi költségek drasztikus csökkenését érte el, oly módon, hogy közben a legteljesebb mértékben környezetkímélő un. zöld irodaházként nőt ki a földből.

A bérleti díjak versenyképességét, az irodaház az inkubációs modell bevezetésével, továbbá állami és uniós támogatás segítségével valósította meg.

A fejlesztés alatt álló épületben, az irodatér belső kialakítása során, minden bérlő ügyfelünk kérései szerint került kialakításra, így hosszadalmas, de sikeres egyeztetéseket követően, az épület első bérlőjeként,  az I Flow Kft. 2011.01.16.-án vette át elkészült irodáját. 

A kialakított irodáról a bérlő beköltözésekor készítettünk néhány pillanatképet, melyek ezen referencia fotói között találhatók.