Eurout Kft.

Ügyfelünk az Eurout Kft. azért kereste meg társaságunkat, mert a jelenlegi központjának helyt adó ingatlant a tulajdonosa értékesítette, így új bérleményre volt szükségük a központ számára. Mindenképpen szerettek volna jelenlegi székházuk közelében maradni, és közel a Hungária körúthoz, így a lokáció melyben keresnünk kellett a Hungária körút 500 m-es környezete a Népstadion és a Kacsóh Pongrác felüljáró között.

Ugyan a lokáció viszonylag szűk volt, mégis pont ezért volt nagyon nehéz megfelelő bérleti lehetőségeket felkutatnunk, hiszen ez a környék bérbeadottságát tekintve nagyon telített. Igazából 3 életképes alternatívát sikerült állítanunk, melyek közül egy minden szempontból kedvezőbb volt a többinél, az Erzsébet Irodaház. Ugyanakkor nagyon úgy nézett ki, hogy ebben az irodaházban 1 teljes szint bérlete nem lesz méretben elegendő, de végül az irodaházzal együttműködve olyan irodakialakítási terv született, mely 1 szinten meg tudta oldani az elhelyezést, így nem kellett a kollegákat szintekkel elválasztani egymástól. Kompromisszumként a cég archívuma az irodaháznak egy másik területén lett elhelyezve, de ez nem jelentett különösebb problémát ügyfelünk számára.

Egyetlen egy problémával kellett tehát végül csak megbarátkozni, mégpedig, hogy az irodaház nem tudott annyi parkolóhelyet adni amennyi ügyfelünk számára ideális lett volna, de a parkolási problémák, és a rendelkezésre álló parkolóhelyek szűkössége általánosan jellemző erre a területre, így a preferált lokációban maradásnak végül ez lett az ára.

Társaságunk azonban mindent megtett, hogy a megfelelő számú bérelhető parkolóhelyet felkutassa ügyfele számára az irodaház környezetében, ehhez ingatlanonként személyesen végig járva kerestük fel a környékbeli lehetőségeket a bérleti szándékkal. Sajnos végül nem jártunk sikerrel, bár volt olyan bosszantó helyzet, hogy pár nappal azelőtt béreltek ki pont annyi helyet, amennyire szüksége lett volna ügyfelünknek, és egy sem maradt. ☹   

Itt jelezném, hogy Zugló önkormányzata abszolút nem mutatkozott segítőkésznek abban, hogy ügyfelünk megfelelő számú bérelhető parkolóhoz jusson, ugyanis az irodaház a saját telkén meg tudta volna oldani parkológépek létesítését ügyfelünk számára, hogy így növelje meg a parkolókapacitást, Zugló önkormányzata azonban ehhez nem adta meg a szükséges engedélyt, amit ezúton is nagyon sajnálunk.

A környék parkolási problémáit valószínűleg majd csak a Liget Projekt keretében kialakítandó mélygarázsok fogják érezhetően javítani.

Ügyfelünket a bérleti egyezetetés teljes folyamata alatt segítettük tanácsainkkal, ötleteinkkel, és a bérleti szerződés végleges formájának elkészítéséhez is jelentős segítséget adtunk, hogy az olyan legyen, ami korrekt, kiegyensúlyozott és megfelelő biztosítékokat tartalmaz a bérlő részére.

Meg kell említeni, hogy eközben az Erzsébet Irodaház képviselője is rendkívül korrekt módon a bérlő érdekeit, és kéréseit maximálisan szem előtt tartva járt el, melyet ezúton is köszönünk neki.

Sok sikert kívánunk Bérlőnek és Bérbeadónak egyaránt a következő évek együttműködésében és üzletük fejlődésében!